2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Egyházmegyei Közlemények - III/2012

P 429 /2012

VÁLASZTÁSI KÖRLEVÉL

Kérem a Paptestvéreket, az alábbi felhívást június 3-án minden szentmise végén a hirdetésnél olvassák fel!

Kedves Híveim!

 

Országunk Alkotmánya minden felnőtt állampolgára számára biztosítja a választási jogot. Ezt akkor becsüljük meg igazán, ha élünk ezzel a jogunkkal, és áldozatok árán is elmegyünk szavazni. A választás tehát nemcsak jog, hanem lelkiismeretbeli kötelesség. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozza: Ne feledjék az állampolgárok, hogy a közjó érdekében joguk és kötelességük a szavazás szabad lehetőségével élni. (vö. GS 75a) Ezért egyházunk továbbfejlődése, népünk megmaradása, boldogulása szempontjából különös jelentőséggel bír a közös érdekeinkért való kiállás és ennek az egységben való megvalósítása. Ismerős a példa, amikor az apa a fia elé tesz egy köteg fűzfavesszőt: „Na, törd ketté!" Erőlködik a fiú, de mindhiába. Akkor az apa kivett a kötegből egy szálat és így szólt: „Törd el ezt!" A fiú pedig mosolyogva ketté törte. Egyedül mi is törékenyek vagyunk, együtt törhetetlenek. Ahogy a Prédikátor könyve mondja: Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el. (vö. 4,12)

Kérem tehát Híveimet, hogy június 10-én menjenek el szavazni, valamint erre kérjék a távolmaradni akarókat és a bizonytalankodókat, hogy ne mások döntsenek helyettünk. Aki nem megy el szavazni, nemcsak a maga sorsát rontja, de utódai jövőjét is veszélyezteti. Legyünk tudatában, hogy olyan jelöltekre szavazzunk, és olyan vezetőkben bízzunk, akik eddig is becsülettel és eredményesen képviselték közösségünk vallási, nemzeti és társadalmi érdekeit, és ezekért lehetőségeikhez mérten mindent meg is tettek.

Kérem Istent, adjon bölcsességet mindnyájunknak a helyes döntéshez.

Szatmárnémeti, 2012. május 29.

püspök

P 430 /2012

Egyházmegyei Jézus Szíve búcsú

Az egyházmegyei Jézus Szíve búcsú időpontja 2012. június 17. (vasárnap). Ismételten szeretettel hívom és várom a Paptestvéreket erre az egyházmegyei ünnepre. Amennyiben a plébániáról csoportosan érkeznek a búcsúra és igénylik az autóbusz bérköltség 50 %-át, kérem jelezzék a Püspökség titkárságán 2012. június 13-ig.

 

P 431 /2012

Felvételi tudnivalók a Hittudományi Főiskolára - 2012

Mint azt már a Papi Gyűlésen is említettem és erről írásban alapinformációkat is adtam, a plébánosok f.é. június 22.-ig terjesszék fel a Püspökségre a papi képzésre felvételizni óhajtók nevét és dossziéját. Kiegészítésként felhívom a felvételizők és felkészítőik figyelmét, hogy a felvételi anyag - az iskolai hitoktatáshoz igazodva - megváltozott az előző évekhez képest; kérem ezt figyelembe venni.

I. Szentírásismeret

1. A Szentírás (p. 5-8);

2. Az Ószövetség létrejötte (p. 9-13);

3. A Történeti Könyvek (p. 37-46);

4. Újszövetség (p. 62-63);

5. Az Evangéliumok keletkezése és sajátos jellege (p. 64-70);

6. Szent János evangéliuma (p. 93-101).

Forrásanyag: Baróti László-Sándor, Római katolikus vallás. Tankönyv a IX. osztály számára, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2005 (a tételek utáni számok a könyv oldalszámait jelölik).

II. Egyháztörténelem

1. Az egyház születése és az első keresztény közösségek (p. 67-69);

2. A vándor népek megtérítése (p. 87-91);

3. A nagy keleti egyházszakadás (p. 98-101);

4. A keresztes hadjáratok (p. 102-107);

5. Portré: Loyolai Szent Ignác (p. 124-125).

Forrásanyag: Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2005 (a tételek utáni számok a könyv oldalszámait jelölik).

II. Hitünk alapjai

1. Mária, az Egyház édesanyja (p. 76-79);

2. A kegyelmi élet (p. 101-104);

3. Az Oltáriszentség (p. 105-108);

4. A beavatás szentségei: keresztelés és bérmálás (p. 109-114);

Forrásanyag: Jitianu Liviu - Robu Magda - Tófalvi Emese, Hitünk alapjai. A katekizmus dogmatikai tételei. Tankönyv a XI. osztály számára, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár 2007 (a tételek utáni számok a könyv oldalszámait jelölik).

Bővebb felvilágosításért a titkársághoz vagy a prefektushoz lehet fordulni:

Titkárság: Ferencz Margit, Tel: 0258-811688, Mobil: 0745770134

Prefektus: Csont Ede, Mobil: 0742-371242, e-mail: csede2000@yahoo.com

A fenti információk az intézet honlapján is elérhetők: http://www.sis.uab.ro

 

P 432 /2012

Papi továbbképző

A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola f.é. szeptember 3-6. között tartja az idei papi továbbképzőt. Szeretettel várnak minden továbbképzőre köteles vagy egyszerűen érdeklődő atyát. Kérem és buzdítom elsősorban azon Paptestvéreimet, akik még nem tették le a plébánosi vizsgát, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Emlékeztetem, hogy akik már elkezdték ezt a képzést, a négy éves ciklust - a Főiskola rendelkezése alapján - nem szakíthatják meg, illetve a frissen szenteltek az első évben még nem jelentkezhetnek.

A jelentkezők 2012. szeptember 3-án, hétfő 13.00 órai ebédig kell megérkezzenek. Elutazás 2012. szeptember 6-án, ebéd után.

A továbbképzés anyagát a filozófia, katekétika és a homiletika képezi.

Bejelentkezni f. év július 15-ig lehet Ferenc Margit titkárnőnél a 0258-811688 és 0745-770134 telefonszámokon ill. az iroda@sis.uab.roe-mailcímen.

Költségek:

Teljes napi ellátás egy személyre: szállás, 3 étkezés, kávé és víz 60 RON.

Egyéb költség fejenként az egész továbbképzőre 10 RON.

Összesen 190 RON fejenként.

A költségeket az egyházmegye fedezi.

Ajánlott irodalom katekétikából: dr. Ferenczi Sándor

A Katekézis Általános Direktóriuma. Budapest 1998.

A katolikus egyház katekizmusának kompendiuma. Budapest 2006.

FOGASSY Judit: Családi katekézis. Budapest 2003.

KESZELI Sándor: Felnőttek katekézise. Módszertani alapok. Szeged 2001.

KESZELI Sándor: A serdülők és fiatalok katekézise. Módszertani alapvetések (kézirat)Szeged 2002.

MEVES, Christa: Tanácsadó ábécé az élethez. Szeged 2005.

MEVES, Christa: A neveléshez bátorság kell. Szeged 2001.

MEVES, Christa: Lelkisérült gyermekeinkért. Szeged 2001.

Ajánlott irodalom filozófiából: Csont Ede

Vorgrimler, Herbert, Isten mint „Abszolút Titok" - a tárgyiasító Isten-szemlélet kritikája, in: Mérleg 2005/1, 56-70.

Endreffy Zoltán, Mi az akaratszabadság?, in: Mérleg 2004/4, 460-465.

Keller, Albert, A szabadság-önmeghatározás és megkötöttség között, in:Mérleg 2003/1, 48-70.

Szabó Ferenc (A NTB 2008), Új szempontok a természettörvényről, in: Távlatok 2009/4, 72-82.

Heinzmann, Richard, Metafizika és üdvtörténelem, in: Mérleg 2005/1, 33-55.

Szabó Ferenc, Evolúció és teremtés, in: Távlatok 2009/1, 33-37.

Nemeshegyi Péter, Teremtés és rossz, in: Távlatok 2009/1, 31-32.

Weissmahr Béla SJ, A világegyetem létrejötte: teremtés és fejlődés, in: Mérleg 2005/2, 189-208

Coyne, George SJ, Az esélyteremtő Isten, in: Mérleg 2005/3, 311-316.

Ajánlott irodalom homiletikából: dr. Székely Dénes

SZÉKELY Dénes, Homiletika, Gyulafehérvár 2011. (Jegyzet)

FILTHAUT, Theodor, Igehirdetés zsinat után, Bécs 1970.

MICHONNEAU, Georges - VARILLON, François, A nagy lehetőség. Gyakorlati gondolatok az igehirdetésről, Bécs 1969.

ZERFASS, Rolf, Nevedet hirdetem. A homiletika alapelemei, Szent István Társulat, Budapest 1994.

DÉVÉNY István, Korszerű igehirdetés, in: Távlatok 5(1992)12-19.

BÉKÉS Gellért, Az ige szolgálatában, in: Szolgálat 2(1969)3-16.

SCHULMEISTER, Paul, Elalusznak a templomban..., in: Teológia 1(1990)71-76.

 

Szatmárnémeti, 2012. május 29.

püspök