2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Egyházmegyei Közlemények - V/2012

Választások

Kérem a Paptestvéreket, az alábbi felhívást december 2-án minden szentmisén olvassák fel!

Kedves Híveim!

Néhány nap múlva társadalmi életünk fontos eseményéhez, a parlamenti választásokhoz érkezünk. Az Egyház Krisztustól kapott küldetése, hogy hirdesse az Evangéliumot minden embernek. Üzenete egyaránt érvényes a társadalom, a politika, az egyéni és a közösségi élet minden területére: a társadalmi tanítás az Egyház részéről nem illetéktelen beavatkozás. Joga van a társadalmi szféra evangelizálására, amelyben az ember élete zajlik, - hogy ott visszhangozza az Evangélium felszabadító üzenetét. (Vö. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 70. p.)

Az evangélium fényében tudjuk, hogy az élet és a család védelme, az ifjúság nevelése, a munka becsülete, az emberi személy méltóságának tisztelete olyan értékek, amelyekhez feltétlenül ragaszkodnunk kell. Sokan viszont elvesztették a jövőbe vetett reményüket, közömbösségbe merültek és mondják: nem megyek el választani, úgyis minden mindegy. Mi, keresztények nem oszthatjuk ezt a reménytelenséget. Önmagunk jövőjéért felelősek vagyunk Isten előtt. Ezért a hívő ember számára a választásokon való részvétel lelkiismereti kötelesség, melyre az Egyház is figyelmeztet.

Természetesen, mindenki a saját lelkiismeretére hallgatva, olyan párt képviselőire szavazzon, akikről meg van győződve, hogy népünk, közösségünk vallási, nemzeti és társadalmi érdekeit szívvel - lélekkel a magukénak vallják, azokért lehetőségeikhez mérten mindent meg is tesznek.

Imádkozom Istenhez Híveimért, hogy bátorsággal és bölcs belátással helyesen döntsenek.

 

† Jenő püspök

 

P 911 /2012.

Lelkipásztori- Teológiai Napok Egerben

A magyarországi Országos Lelkipásztori Intézet 2013 január 28-31 között Lelkipásztori- Teológiai Napokat szervez Egerben. Szeretettel ajánlom Paptestvéreim figyelmébe. A konferenciára az Intézet honlapján keresztül lehet jelentkezni: http://oli.katolikus.hu

 

P 912 /2012.

Misszió Évének folytatása

Pasztorális tervünk utolsó tematikus évének második részét kezdjük el advent első vasárnapján. Mellékletben található az erről szóló programfüzet és gyertyamatrica. Örömömre szolgált az elmúlt évben megrendezett esperesi szintű Lelkipásztori Napok jó visszhangja. Külön megköszönöm, hogy Paptestvéreim és Híveim áldozatos részvétele ezeken a Napokon szépszámú volt és remélhetőleg maradandó gyümölcsöket terem a jövőre nézve. Viseljük szívünkön az előttünk álló év missziós küldetését, melyet a Szentatya által meghirdetett Hit Éve is gazdagít.

P 913 /2012.

A Hit Évében elnyerhető búcsúk

Az Apostoli Penitenciária f. é. szeptember 14-én kelt dekrétumával a Hit Éve alkalmával 2012. október 11. és 2013. november 24. között búcsúk elnyerését engedélyezte.

A búcsúnyerés szokott feltételei: 1. El kell végezni az előirt bűnbánati cselekményt vagy imát, 2. szentgyónást kell végezni, bármikor a búcsúnyerés napja előtt is, 3. szentáldozáshoz kell járulni, és 4. a Szentatya szándékára imádkozni (Miatyánk, Üdvözlégy és/vagy Hiszekegy).

A Hit Évében elnyerhető teljes búcsú első feltétele:

a) Részt kell venni népmissziók idején legalább három szentbeszéden, vagy három alkalommal szent vagy más megfelelő helyen a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól vagy a Katolikus Egyház Katekizmusa fejezeteiről tartott három elmélkedésen.

b) Elzarándokolnak Rómában akármelyik pápai bazilikába, egy keresztény katakombákba, otthon székesegyházba vagy a helyi ordinárius által kijelölt templomba, és ott részt vesznek valamilyen szent szertartáson vagy legalább egyedül  egy ideig elmélkedve imádkoznak, majd a Miatyánk, a Hiszekegy elmondásával vagy a Szűzanyához és a templomok védszentekhez intézett fohászokkal fejezik be.

Mint a szatmári Egyházmegye Főpásztora a következő templomokat jelölöm ki búcsúnyerés céljára:  1. - Szatmárnémeti székesegyház.

2. - Huta-Certezei plébániatemplom.

3. - Máramarosszigeti - Borromeo Szent Károly plébániatemplom.

4. - Nagybányai - Szentháromság plébániatemplom.

5. - Nagykárolyi - Kalazanci Szent József plébániatemplom.

c) A helyi Főpásztor által kijelölt napokon részt vesz az ünnepélyes szentmisén vagy zsolozsmán (vecsernyén) és a végén elmondja a Hiszekegyet. Mint a szatmári Egyházmegye Főpásztora a következő napokat jelöltem ki a búcsúnyerés céljára: Karácsony ünnepe (december 25), Szent Család vasárnapja (dec.30.), Húsvétvasárnap (március 31.), Pünkösdvasárnap (május 19.), Szent Péter és Pál apostolok ünnepe (június 29.).

d) A Hit Éve folyamán szabadon választott napon a templomban vagy a kápolnában, ahol keresztelték, bármilyen imakönyvi formulával megújítja a keresztségi fogadásokat.

e) Mindazok, akik törvényesen akadályozva vannak, hogy az előirt rendezvényeken részt vegyenek (pl. zárdában élő kedves nővérek, börtönök lakói, súlyos betegek és állandó ápolóik, stb.), a szokott feltételek mellett televízió vagy rádió közvetítés alkalmával is elnyerhetik a teljes búcsú kegyelmét.

Kérem Paptestvéreimet, hogy a Híveknek magyarázzák meg a búcsú és a búcsúnyerés jelentőségét, amelyet elsősorban saját magukért illetve kedves halottaik lelki üdvéért is felajánlhatnak esdő formában.

P 914 /2012.

Köszönetnyilvánítás

A Vatikáni Államtitkárság köszönetét fejezi ki az ún. Péter fillérek-ért és a Missió javára befolyt támogatásokért, amit az idei plébániai gyűjtés nyomán a Nunciuson keresztül Rómába juttattunk el.

P 915 /2012.

Egyháztanácsok mandátuma

Egyházmegyénkben az idén több plébánián lejár/t az egyháztanácsok mandátuma. Ezért az érintet plébániák f.é. december 31-ig a szabályzat szerint végezzék el a választást, vagy ahol esedékes, hosszabbítsák meg a mandátumot két évre. Jóváhagyásra a már kiküldött formanyomtatványt használják a Paptestvérek, amelyen ne feledjék el külön feltűntetni a gondnok elérhetőségét.

 

P 916 /2012.

Közlemény a Munkaügyi és Pénzügyi Hivatal előírásairól

Mellékletben található két Közlemény a Munkaügyi és Pénzügyi Hivatal előírásairól, melyeknek figyelembe vételét nyomatékkal kérem a Paptestvérektől, hisz komoly szankciókkal jár a leírtak mulasztása.

P 917 /2012.

Püspöki Határozat Isten Szolgája Hám János szentté avatási ügyében

Kérem a Paptestvéreket, az alábbi Határozatot Hám János szentté avatásáról december 16-án minden szentmisén olvassák fel és a mellékelt példányt függesszék ki a hirdetőtáblára!

 

PÜSPÖKI HATÁROZAT

az életszentség hírével övezett

Isten Szolgája HÁM JÁNOS

szentté avatási ügyében

 

A szent háromságban egy, igaz Isten, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Én, Schönberger Jenő püspök fontos főpásztori feladatomnak tartom, hogy az egyházmegye hívei körében nagy tiszteletnek örvendő Isten Szolgája Hám János püspök szentté avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát, melyet elődöm Meszlényi Gyula püspök, az akkor érvényben lévő rendelkezések alapján az ún. előzetes vizsgálattal megindított, a jelenleg hatályos szentté avatási szabályok és instrukció alapján újraindítva lefolytathassam. A 2167. protokollszámot viselő szentté avatási eljárás újrakezdésének és lefolytatásának - a Szent Szertartások Kongregációjának ma is érvényben lévő 1898. július 11-i keltezésű Nihil obstare nyilatkozata értelmében - nincs semminemű akadálya.

Ezért az eljárás anyagi hátterének biztosítását felvállaló Papi Szenátus által kinevezett P. Ruppert József Sch.P. posztulátor benyújtott kérvényét elfogadva, a szentség élő híréről megbizonyosodva és a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatását bírva kiválasztottam a mai napot, hogy ünnepélyesen kinyilvánítsam Isten Szolgája szentté avatási eljárása egyházmegyei szakaszának lefolytatására vonatkozó főpásztori szándékomat és ennek hivatalos közzétételét.

Az Ügyben eddig keletkezett periratok hasznosítása, az eljárás lefolytatása kapcsán az egyházmegye előtt álló feladatok meghatározása és elvégzésének biztosítása, valamint a tanúkihallgatások megkezdése céljával és az egyházmegyei eljárás szabályszerű befejezése érdekében jelen határozatommal kinevezem Ft. Dr. Hankovszky Ferenc urat püspöki delegátus bíróvá, Ft. Egeli Ferenc urat promotor iustitiae-vé, Ft. Melega Péter urat az eljárás jegyzőjévé. Egyidejűleg a történész bizottság tagjaivá kinevezem: Dr. Bura László, Zakar Péter és Ft. Kinczel István urakat. Kinevezem továbbá Kovács Gergely okleveles posztulátor urat püspöki szakértővé, hogy az egyházmegyei bíróságban a promotor iustitiae munkáját segítse, valamint Ft. Kinczel István és Ft. Lapka József urakat az eljárás során keletkező dokumentációs anyag fordítójává.

Elrendelem e határozatba foglalt püspöki szándékom kihirdetését az egyházmegye papsága és hívei körében, kérve őket, hogy bármilyen irányú és vonatkozású észrevételeikkel, valamint tanúvallomásaikkal tegyék teljessé a lefolytatandó vizsgálati eljárást. Irodaigazgatóm ezekről a határozatba foglalt kinevezésekről tájékoztassa az érintetteket, hogy mindnyájan megjelenjenek 2013. január 23-án 10 órakor, a szatmári püspöki palotában azzal a céllal, hogy megbízatásukat, melyre most kinevezést nyertek, elfogadhassák, a szükséges esküt letehessék és részt vehessenek az eljárás első, nyilvános ülésén a jelen püspöki határozat rendelkezései szerint. Az I. ülés alkalmi jegyzői feladatainak ellátására kinevezem Ft. Egeli Ferenc püspöki titkár urat.

 

Kelt az Úr 2012. éve november hó 19. napján, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepén

püspöki székvárosomban, Szatmárnémetiben

 

 

 

Schönberger Jenő

szatmári püspök

 

Dr. HankovszkyFerenc

irodaigazgató

 

P 918 /2012.

Plébánosi vizsgát tett

Tekintettel arra, hogy az érvényben lévő egyházmegyei előírások, valamint az 521. kánon 3.§. értelmében a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán 2012. november 15-én sikeres plébánosi vizsgát tett, f.é. december 1-i hatállyal Ft. Czier István plébánosi címet kap mindazon jogokkal és kötelezettségekkel, amelyekre az ET vonatkozó kánonjai utalnak. Plébánosi címét akkor használhatja, ha ennek megfelelő beosztást kap.

Lelkipásztori munkájára, most már ezen új minőségben is, Isten bőséges áldását kérem és sikeres eredményeihez gratulálok.

P 919 /2012.

Éves statisztika leadása

Tisztelettel emlékeztetem Paptestvéreimet, hogy a 2012-es évben is minden fíliáról külön statisztikai nyilvántartást készítsenek a materhez hasonlóan és ezt 2013. január 15-ig juttassák el a Püspökségre, hogy időben el tudjuk küldeni Rómába a kötelező egyházmegyés statisztikai adatokat.

Pontos munkájukat őszintén köszönöm!

P 920 /2012.

Tárgyi  örökségünk védelme

Minden plébánia rendelkezik műtárgyainak leltárával, amely segíti a tárgyak állapotának áttekintését és éves ellenőrzését, valamint a tárgyakat érő bárminemű változás feljegyzését, sorsuk nyomon követését.

A szakszerűtlenül elvégzett beavatkozások (tisztítás, átfestés, javítás, stb.) megelőzése érdekében, kérem Paptestvéreimet konzultáljanak a Püspökség restaurálási műhelyének szakembereivel. A tárgyak öregedésük következtében bekövetkezett romlását, kopását, szennyeződését kérem időben jelezzék, hogy segíthessenek.

Az egyház tulajdonában lévő tárgyi örökség átalakítása, tisztítása, vagy bárminemű beavatkozás a tárgyak állapotát illetően, csak a Püspökség írásos jóváhagyása után történhet, mint:

- a liturgikus terek tervezése, átalakítása

- nyílászárók (ablak, ajtók) cseréje

- fűtőtestek illetve világítótestek elhelyezése

- a műtárgyak rendeltetésének megváltoztatása

- a műtárgyak, művészeti alkotások eltávolítása vagy áthelyezése, adományozás során kapott új tárgyak beillesztése, valamint a plébániák közötti cserék

- a műtárgyak konzerválása, helyreállítása, akár a plébániákon, vagy ravatalozókban lévő berendezési tárgyak, mint például liturgikus tárgyak: kehely, áldoztató kehely, úrmutató, stb.  valamint liturgikus berendezések: oltár, szószék, stallum, stáció sorozatok,  kereszt, szobor, festmény, harang, orgona stb.

- egyházi tulajdonban lévő temetők, sírkertek alakítása, az ott található keresztutak, kültéri szobrok, kápolnák és annak tárgyain végzett beavatkozása.

E munkálatok összegét kötelező bevenni a plébánia éves költségvetésébe. Az évi költségvetési tervet, valamint a tervbe vett javítási, felújítási munkálatok igényét a Püspökségre kell eljuttatni jóváhagyás végett.

Hasznos lenne az állagmegóvás szempontjából is áttekinteni az épületekben található műtárgyakat. Az egyházmegyénkben több festmény, fafaragás és liturgikus tárgy van, amely megkülönböztetett figyelmet kíván. Ezeknek az értéke felbecsülhetetlen, hiszen hozzátartozik közösségeink történetéhez, és ilyen értelemben pótolhatatlanok.

P 921 /2012.

Új kiadvány

Karácsony előtt tervezzük megjelentetni azt a szentségimádási könyvet, melyet Boldog Scheffler János elmélkedéseiből állítottunk össze. Minden plébánia egy tiszteletpéldányt kap, melyet iktatni kell a plébánia levéltárába. Kérem a Paptestvéreket, ajánlják a hívek valamint a különböző lelkiségi csoportok figyelmébe, hogy ezáltal is ápoljuk Boldog Scheffler János kultuszát. Kapható lesz a Püspökség Titkárságán, illetve megrendelésre eljuttatjuk az esperességekbe is. A könyv ára: 15 RON.

A 2013-as évben ez a szentségimádási könyv lesz a havi papi rekollekciós témák anyaga is. Kérem a Paptestvéreket, hogy a lelkinapokon csak ezeket az elmélkedéseket használják.

P 922 /2012.

Más kiadványok

Kaphatók a Püspökség titkárságán: Szentírás 40 RON (nagy) 35 RON (kicsi), Zsolozsmáskönyv 45 RON, A Názáreti Jézus I. és II. 70 RON, Sánta Pál: Boldogan hirdetem az Urat 47 RON, Főhajtás Pálfi Géza előtt 160 RON.

 

Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök

Szatmárnémeti, 2012. november 26.